A baba téma így 30 fölött aktuális. Az utóbbi időben nekem máshogy, de az…
A kedves azt mondta, engedjem el magam. Ha jó, nevessek, ha úgy érzem, sírjak – mint egy csecsemő. Alakul is, és láss csodát, sokkal kevesebbet áll be a nyakam!
Amit csak nemrég hallottam, hogy a babák azért is szeretnek karban lenni, mert ja éreznek, azzal tudják azonosítani magukat. Itt érek máshoz, itt, ez vagyok én. Maguk meghatározásához szükségük van tehát másra… És akkor beugrott: nem lehet, hogy ebben is ugyanolyan vagyok? Ok, nem érintésre. De nem próbálom magam mások tükrében meghatározni? Zavaró és megvilágosító ötlet.
Hogy a kedves azért kell-e, mert ő kell, vagy azért, mert így értem, ki vagyok…? Egyszerű másra hagyatkozni… Szenvedni és boldognak lenni más miatt. Én nem így akarok élni. Ideje magamnak lennem. Nem más miatt, nem szenvedni mert az az amit ismerek. A saját utamat meghatározni, nem a szüleimét követni.
De hol állok? Most miért szeretnék többet vele lenni?
Let it go! Lassan csak rájövök. Talán valahol már többet tudok, mint ami világos…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: